HTML

Mosolyog...Hisz mosolyogni fáj...

Sziasztok!!! :) írtam egy két sztorit és gondoltam az egyiket bemásolom :) Ez egy mély érzésű lányról szól aki elvesztette azt az embert akit a világon mindenkinél jobban szeretett... és tullajdonképpen ez az egész sztori arról szól hogy a lány hogy fog talpra állni és egy új életbe belekezdeni :) remélem tetszeni fog nektek :) üdv: Dijah

Friss topikok

Linkblog

Mosolyog... hisz mosolyogni fáj.. 2

2007.08.22. 12:40 Dijah

   

„Sötét van, pedig már reggel van… - Emma kikászálódott az ágyból lassan az ablakhoz sétált. – Még mindig esik… már a negyedik napja. – mondta magában a lány és felnézett. – És ahogy látom esni is fog még egy ideig… feketébbek a felhők, mint az én életem. - mondta szomorúan Emma, majd eljött az ablakból. Egy mély dörmögést lehetett hallani, Emma felkapta a fejét körülnézett a szobájában.

- Josh?? Te vagy az? – Körülnézett reménykedő szemekkel. - Nem, nem ő… csak a hasam… - és a lány a hasához kapott, majd visszadőlt az ágyába. Valaki kopogott a lánynak az ajtaján. Emma nem is figyelt oda rá, mert jól tudta hogy ki az.
- Emma bejöhetek? – nyitotta ki az ajtót Andrew. Emma elfordította a fejé. – Hoztam reggelit– letette az ágy szélire, Emma felült ránézett a bátyára és lelökte a táncán lév
ő
ennivalót.
- Nem vagyok éhes!! – mondta ridegen és visszafeküdt az ágyba.
- Enned kéne… 5 napja nem eszel semmit…- ült le a lány mellé. – Hééyy?!! – mondta kedvesen és lefeküdt Emma mellé. Emma csak megrángatta a vállát mikor Andrew hozzá ért. – Békén hagylak, ha eszel egy keveset!! Na nem éri meg neked? Ma be sem jövök hozzád, ha megeszed a pirítós felét… az még nem is sok! – mondta nagyon kedvesen Andrew. Emma megfordult bátyára nézett.
- Miért nem tudsz békén hagyni? – mondta fáradtan a lány és a hátára feküdt.
- Mert a hugicám vagy és szeretlek! – mondta mosolyogva a fiú és megölelte oldalról Emmát.  

A lány erre nem tudod mit mondani kezét a bátya fejére tette.
- Én is szeretlek Andrew… - mondta halkan a lány de, épp elég volt, mert a fiú meghallotta.
- Na akkor megállapodtunk? Csak egy fél pirítós!!! – hajolt fel a fiú.
- Rendben egye fene… - húzta a száját Emma. Andrew sietve távozott a lány szobájából, 10 perc múlva vissza tért egy fél pirítóssal és egy pohár narancslével.
- Tessék… jó étvágyat hozzá, míg te megeszed én, addig összeszedem, amit lelöktél a földre… - mondta rosszkedv
ű
en Andrew. Emma rá sem tudott nézni a pirítósra.
- Nem, nem megy… amit ránézek össze, sz
űkül a gyomrom… sajnálom… - mondta a lány és ismét bedőlt az ágyba. Összekuporodott és bambult ki a fejébő
l. Andrew felállt nézte a lányt, nem tudta hogy most mit tegyen. -„Ennie kell, ha nem eszik éhen hal.” - mondta magában a fiú.
- Rendben. Ne sajnáld… a narancslevet itt hagyom… - megfogta a fiú a tálcát és kiment az ajtón úgy hogy rá sem nézett a lányra. A lány észrevette… még jobban összekuporodott, er
ő
sebben, keze ökölben a sírás kerülgette.
” Mindenkit elkergettek magam körül… saját szüleimnek sem kellettem… hogy is kellenék másnak… Josh is elhagyott… mindenki elhagyott” – mondta magában a szomorú lány, de most már viszont nem bírta magát türt
őztetni előengedte a mély szomorúságát és sírt, és csak sírt…

1 komment · 3 trackback

Mosolyog...Hisz mosolyogni fáj... (1)

2007.07.28. 20:08 Dijah

 

„Esik. Nem tesz mást az ég csak esőt, termel..., már 3. napja. Mindenki tudja, vagy legalábbis érzi hogy ez nem valami front. Ez a gyászeső. Azon a napon is esett… igen azon a bizonyos napom is…” – írta a naplójába a gyászoló lány. -„ És a temetés napján újra elkezdett ömleni az eső, azóta nem is csinál mást…” – sóhajtott fel a lány majd kinézett az ablakon. Naplóját becsukta felkuporodott az ablakpárkányba lábait átkulcsolta karjaival és csak bámult ki az ablakon. Elkezdett halkan,- épp hogy hallani lehetett- dúdolni egy dalt, a dallal a felénél tartott mikor lassan elhalkult, szemeiben sűrű könny jelent meg, kezét ökölbe szorította. Lábait leengedte, és a párkányt nézte lehajtott fejjel.

„kopp… kopp” csak a könnyei kopogását lehetett hallani, ahogy a párkányra esett. Rácsapott a tenyereivel a párkányra.
- Miért? … - mondta halkan- MIÉRT???!!!- kiabált fel a lány.
- Jól vagy Emma?!- rontott be a lány testvére. Emma mintha nem is hallotta volna, nem reagált a fiúra. – Emma… - és  a fiú el
őre lépett egyet. Ekkor a lány felhajtotta a fejét, lassan és bátya felé fordította.
- Andrew… kérlek… nem bírom… ez, ez… - és a lány elvesztette maga felett a kontrollját.
Összecsuklottak a karjai. Keservesen elkezdett sírni. Andrew oda rohant az összetört lányhoz, és átkarolta. A lány felhajolt, bátyára nézett már véresre kisír szemekkel.
- Miért
ő? Miért nem én? Ha én mentem volna és… és nem ő… akkor…- a lány ismét elsírja magát.
- Emma… ez nem a te hibád ennek így kellet lennie… - Andrew elérzékenyült ártatlan könnycsepp gurult le a fiú arcáról a lány kezére. Emma lassan a bátya fekete félig hosszú hajához közelített, elhúzta fekete egyenes haját a szeméb
ől hogy lássa a fiu zöldeskék szemeit .- Tudom hogy hiányzik, nekem is hiányzik! – próbálta össze szedni húgát .- de jó helyen van és most is néz téged odafentről… és érzem.. sőt tudom hogy nem örül hogy összeroppanás szélén állsz!!
- Ne beszélj nekem a fenti világról… - a lány lehajtotta a fejét – nincsen ott semmi… te is jól tudod!! Most pedig szeretném, ha magamra hagynál…
- De Emma…
- Szia…- a fiu értetlenül nézett a lányra de megértette, tudta hogy ezt magának kell feldolgoznia.
- Szia – mondta Andrew és kiment a szobából.

Emma még ott ült egy darabig és bambult ki az ablakon. Hirtelen mozdulatokkal felállt és elindult az ágya felé, lassan és bizonytalanul elcammogott az ágyához. Bedőlt, és amilyen hirtelen állt fel olyan hirtelen aludt is el…

3 komment

süti beállítások módosítása