„Esik. Nem tesz mást az ég csak esőt, termel..., már 3. napja. Mindenki tudja, vagy legalábbis érzi hogy ez nem valami front. Ez a gyászeső. Azon a napon is esett… igen azon a bizonyos napom is…” – írta a naplójába a gyászoló lány. -„ És a temetés napján újra elkezdett ömleni az eső, azóta nem is csinál mást…” – sóhajtott fel a lány majd kinézett az ablakon. Naplóját becsukta felkuporodott az ablakpárkányba lábait átkulcsolta karjaival és csak bámult ki az ablakon. Elkezdett halkan,- épp hogy hallani lehetett- dúdolni egy dalt, a dallal a felénél tartott mikor lassan elhalkult, szemeiben sűrű könny jelent meg, kezét ökölbe szorította. Lábait leengedte, és a párkányt nézte lehajtott fejjel.

„kopp… kopp” csak a könnyei kopogását lehetett hallani, ahogy a párkányra esett. Rácsapott a tenyereivel a párkányra.
- Miért? … - mondta halkan- MIÉRT???!!!- kiabált fel a lány.
- Jól vagy Emma?!- rontott be a lány testvére. Emma mintha nem is hallotta volna, nem reagált a fiúra. – Emma… - és  a fiú előre lépett egyet. Ekkor a lány felhajtotta a fejét, lassan és bátya felé fordította.
- Andrew… kérlek… nem bírom… ez, ez… - és a lány elvesztette maga felett a kontrollját.
Összecsuklottak a karjai. Keservesen elkezdett sírni. Andrew oda rohant az összetört lányhoz, és átkarolta. A lány felhajolt, bátyára nézett már véresre kisír szemekkel.
- Miért ő? Miért nem én? Ha én mentem volna és… és nem ő… akkor…- a lány ismét elsírja magát.
- Emma… ez nem a te hibád ennek így kellet lennie… - Andrew elérzékenyült ártatlan könnycsepp gurult le a fiú arcáról a lány kezére. Emma lassan a bátya fekete félig hosszú hajához közelített, elhúzta fekete egyenes haját a szeméből hogy lássa a fiu zöldeskék szemeit .- Tudom hogy hiányzik, nekem is hiányzik! – próbálta össze szedni húgát .- de jó helyen van és most is néz téged odafentről… és érzem.. sőt tudom hogy nem örül hogy összeroppanás szélén állsz!!
- Ne beszélj nekem a fenti világról… - a lány lehajtotta a fejét – nincsen ott semmi… te is jól tudod!! Most pedig szeretném, ha magamra hagynál…
- De Emma…
- Szia…- a fiu értetlenül nézett a lányra de megértette, tudta hogy ezt magának kell feldolgoznia.
- Szia – mondta Andrew és kiment a szobából.

Emma még ott ült egy darabig és bambult ki az ablakon. Hirtelen mozdulatokkal felállt és elindult az ágya felé, lassan és bizonytalanul elcammogott az ágyához. Bedőlt, és amilyen hirtelen állt fel olyan hirtelen aludt is el…